Haladék a takarékoskodásra
2021. december 3. | Erdősi Csaba | 1154 |
A veszélyhelyzetre hivatkozva, rendeletben írta felül a kormány az energiahatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvény bizonyos pontjait. Ennek megfelelően az áram- és gázszolgáltatók, valamint a benzinkutak ráérnek a jövő év végéig teljesíteni az idei évre előírt energiamegtakarítási kötelezettségüket. A nagy áram- és gázfogyasztó cégek is haladékot kaptak azzal, hogy csak 2022. november 15-e után lesz kötelező energetikai szakreferenst alkalmazniuk.
A nemzeti energiahatékonysági célkitűzés teljesítéséhez szükséges feladatokról a 2015-ben kihirdetett LVII. törvény rendelkezik. Az előírások a 2021. és 2030. között végrehajtandó feladatokat rögzítik. A törvény egyik hangsúlyos része az úgynevezett energiahatékonysági rendszer, amely azt írja elő, hogy a kezdő és a záró dátum, vagyis 2021. és 203. között, a villamosenergia- és földgázszolgáltatóknak, illetve a „közlekedési célú üzemanyagot végső felhasználók részére értékesítő” társaságoknak évről évre mekkora mértékben kell csökkenteniük az általuk értékesített energia mennyiségét.
Az idei évre 0,05 százalékos csökkentést írt elő a törvény a 2019-es mennyiséghez képest, ennek teljesítését azonban egy december másodikán kihirdetett kormányrendelet – 671/2021. (XII. 2.) – elnapolta, így a 2021-re eső megtakarítást elegendő 2022. december 31-ig teljesíteni, azzal a megkötéssel, hogy a halasztás a jövő évre előírt kötelezettséget nem érinti.
A törvényt egy másik pontján is felülírta a kormányrendelet. Az előírások szerint azoknak a társaságoknak, amelyeknek 3 év átlagában az éves végsőenergia-felhasználásuk meghaladja a 400 000 kWh villamos energiát, vagy a 100 000 m³ földgázt, kötelező energetikai szakreferenst alkalmazniuk. A friss rendelet értelmében ez a kötelezettség majd csak 2022. november 15-e után lép életbe.
A VGF&HKL egy havi megjelenésű épületgépészeti szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alkalommal jelenik meg. A lap cikkei a fűtéstechnika, gázellátás, vízkezelés területei mellett a hűtés-, klíma- és légtechnika témaköreit tárgyalja. A VGF elsődlegesen az épületgépészeti kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, társasházkezelők, beruházók, ingatlantulajdonosok és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, problémái és megoldásai iránt.
A VGF&HKL előfizetési díja egy évre 9990 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 22 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.
EnergiahatékonyságEnergiamegtakarítás