Barion Pixel

VGF&HKL szaklap

Erdősi Csaba

Vezető szerkesztő, Media12

 16 466 | |

 Erdősi Csaba

1975-ben született, az ELTE Bölcsészettudományi Karán diplomázott. 1998 óta tevékenykedik a médiában. A Magyar Nemzetnél 15 évig dolgozott előbb gazdasági újságíróként, később rovatvezetőként, végül lapszerkesztőként. Kitüntették a napilap Aranytoll és az MVM Paksi Atomerőmű Urántoll díjával. 2018 őszén csatlakozott a VGF&HKL csapatához újságíró-szerkesztőként. 2018 ősze óta dolgozik a Media12 kiadónál, mint a VGF&HKL szaklap szerkesztője, újságírója. A 2019-es Construma Magazint szerkesztette.

Erdősi Csaba cikkei

264 cikk. Lapozó:

Erdősi Csaba

A magánkutakról

2021. június 30. |  7959
2 5 (2)

A magánkutak létesítését és használatát szigorú előírások szabályozzák. Egyesek kényszerből – a területen, ahol élnek vagy gazdálkodnak, nincs kiépített vízszolgáltatás – mások az önellátás iránti igényből használnak, fogyasztanak kútvizet. Megnéztük, hogy tehetik ezt meg szabálykövető módon. Ebben a Dunántúli Regionális Vízmű tájékoztatója volt a segítségünkre.

Erdősi Csaba

Pár szó a sarokszelepekről

2021. június 30. |  608
2 5 (2)

Ritkán hasonlítunk össze olyan egyszerű, mégis annyira alapvető szerelvényeket e lap hasábjain, mint amilyenek a sarokszelepek. Ezekkel a felhasználók rendszerint csak akkor találkoznak, amikor beüt a baj, és a szerelvény csepegni, folyni kezd, netán beletörik a falba. Pedig ezekre az elzárószerelvényekre is igaz, hogy szükség van a karbantartásukra és ellenőrzésükre.

Erdősi Csaba

Idegenkedünk az appoktól?

2021. június 30. |  7889

Megkérdeztük lapunk internetes kiadásának olvasóit, használnak-e szakmájuk gyakorlása során valamilyen okostelefonos vagy tabletes applikációt, hiszen ezekből számos olyan vásárolható vagy tölthető le ingyen, amelyek egy épületgépész számára hasznosak lehetnek. Magunk is meglepődtünk, de húsz százalék alatt van azoknak a válaszadóknak az aránya, akik rendszeres apphasználók, a bennünket olvasó épületgépészek zöme pedig jól érezhetően idegenkedik ezektől a segédletektől.

Erdősi Csaba

Visszatérhetnek a napkollektorok? Aligha

2021. június 30. |  754
3 2.5 (2)

Tavaly november vége óta az épületek passzív besugárzása, vagyis a napenergia közvetlen felhasználása – megfelelő tájolással, jól méretezett üvegfelületekkel és egyéb eszközökkel – már nem számítható be a megújulóenergia-részarányba. Márpedig 2022. július elsejétől ez utóbbinak minden új építésű épület esetén minimum 25 százalékosnak kell lennie. Ez komoly fejtörés elé állíthatja a tervezőket, de kérdés, hogy utat nyithat-e a napkollektorok reneszánszának.

Erdősi Csaba

Gépészkedtünk!

2021. június 29. |  8878

Igen, gépészkedtünk, de nem csőfogóval, hanem kormánnyal, méghozzá egy-egy Mercedes furgon kormányával a kézben a zsámbéki Driving Camp vezetéstechnikai pályán. A lapunk előfizetőinek szervezett vezetéstechnikai trénigen még az öreg rókák is sokat tanultak a megcsúszás korrigálásáról, a szlalomról vagy a hajtűkanyarról. Égett gumiszag és széles vigyor jelezte, hogy a legjobb tudásunk szerint mindent kihoztunk a technikából, közben pedig végtelenül élveztük a szakértő instruktor által irányított oktatást.

Erdősi Csaba

Célt ért a közös kiállás

Már szellőzési rendszerre is kérhető az állami támogatás

2021. június 1. |  593

A családok otthonteremtésével összefüggő egyes rendeletek módosításáról döntött a kormány. Ennek eredményeként bekerült a támogatható beruházások körébe a szabályozott szellőzési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje. Új elemként megjelent a rendeletben a szennyvíztisztító ülepítő medence létesítésének támogatása is.

Erdősi Csaba

3D kandallók

2021. június 1. |  7886
Társszerző: Németh Dániel

Egy kandalló nem csupán fűtőberendezés, hanem látványelem is. A lobogó tűz különleges hangulatot áraszt, nem véletlenül válnak egyre népszerűbbé a három oldalról is üvegfallal rendelkező típusok (3D). Egy ilyen fűtőberendezés ugyanakkor praktikus is, kiváló biztonságot, másodlagos fűtési lehetőséget nyújt például új építésű, hőszivattyús ingatlanokban meghibásodás, üzemzavar idején. Tervezéskor és telepítéskor a szokásosnál is gondosabban kell ügyelni az ilyen berendezések frisslevegő-ellátására és megfelelő füstelvezetésére, erre a legmodernebb kandallók innovatív megoldásokat is kínálnak.

Erdősi Csaba

Szezonális hűtés hóval

2021. május 2. |  7924

A skandináv országokra nem úgy gondolunk, mint a klímakereskedők kánaánjára. Pedig nyaranta a messzi északon is előfordulhatnak olyan magas nappali hőmérsékletek, amelyek szükségessé teszik az épületek hűtését. Egy svéd kisváros kórházában különleges, környezetbarát és olcsó megoldást választottak ehhez a feladathoz: elteszik a téli havat a kánikula idejére.

Erdősi Csaba

Néhány gondolat a gyors csövezésről

2021. május 2. |  748
Társszerző: Csizmazia Gábor

Egyre gyakrabban használnak, főleg lakóparki építkezéseken, egy gyorsan és könnyen telepíthető műanyagcső-rendszert a hagyományos réz helyett klímák csövezéséhez. Azt mondják, egy kis kézügyességgel bárki elkészítheti agy az alapvezetéket, hiszen nem kell bajlódni a csőhajlítóval, peremezéssel stb., szóval nincs szükség hozzá klímaszerelőre. De vajon jól van ez így?

Erdősi Csaba

Jó szerszám nélkül nem megy!

2021. május 2. |  2118
1

A szakmai fórumokon a leghosszabb beszélgetésfolyam rendre az egyes szerszámokkal kapcsolatos véleményekkel összefüggésben alakul ki. A szerelők egymásnak adják át a tapasztalataikat, amelyek általában azt támasztják alá, hogy huzamos, profi munkavégzéshez profi szerszámra is van szükség. Hogy ebben a kategóriában azután ki melyik gyártóra eszküszik, az már szinte csak alkat és ízlés kérdése.

Erdősi Csaba

Automatizálás?

Szeretjük is meg nem is

2021. május 2. |  7778

Az automatizálás és a korszerű épületfelügyelet nélkül ma már szinte elképzelhetetlen az élet. Biztonsági rendszerek, világításvezérlés, hűtés-fűtés automatika. De vajon szükség van-e minderre, vagy az egyszerűbb mindig jobb? Márciusi hírlevelünkben megkérdeztük erről a szakmát, és most közreadjuk a szavazás eredményét.

Erdősi Csaba

Sikeres volt a virtuális ISH Digital

Összesen 373 vállalat mutatta be termékeit az ágazat legnagyobb nemzetközi vásárán

2021. május 2. |  542

A zöldfordulat a fűtéstechnikában, az egészséges légellátás és a tiszta, higiénikus fürdőszoba – ezekre a társadalmi, politikai és gazdasági jelentőségű témákra irányította rá a figyelmet a világ legnagyobb épületgépészeti szakkiállítása, a járványhelyzet miatt idén csak az online térben megrendezett frankfurti ISH. Az alábbiakban a szervezők záróközleményét ismertetjük.

Erdősi Csaba

Zuhanyfolyóka: a drágább az olcsóbb

2021. május 2. |  608
Társszerző: Kőhegyi Erika

Egyre nagyobb választék található zuhanyfolyókákból a szaküzletekben. A választék mellett az árak is széles skálán mozognak. De vajon mi okozza az egyes termékek között olykor jelentős árkülönbséget? Megéri a drágább terméket választani? A válaszunk ez utóbbi kérdésre a határozott igen. Cikkünkben ki is fejtjük miért érdemes egy picivel többet beruházni a jó minőségű zuhanyfolyókára.

Erdősi Csaba

Hogyan ne legyen dunsztosüveg a lakás

A felülethűtés viszonya a hővisszanyerős szellőzéssel a nyári magas páratartalom esetén

2021. április 7. |  728

A nyári időszakban elsősorban a külső időjárásból származó pára jelent kihívást a gépi szellőzéssel ellátott épületek számára. Különösen nagy problémát jelent ez olyan helyeken, ahol a földrajzi adottságok miatt a páratartalom amúgy is magas (ilyen helyek a vízpartok, erdő melletti területek). Ha a gépi szellőzés felülethűtéssel párosul, akkor feltétlen gondoskodni kell a kintről érkező pára csökkentéséről, ellenkező esetben a hűtőteljesítmény csökkenésére vagy teljes megszűnésére kell számítani. A nyári esős napokon a magas páratartalom és a magasabb hőmérsékletű határoló felület komfort szempontból igazi „büntetés” a lakó számára. Egyes szellőztetőgépek el vannak látva külső páratartalom-érzékelővel, amely megakadályozza az emelt szintű szellőztetést, ha a páratartalom-különbség ezt indokolja. A valódi megoldás azonban a beérkező levegő páratartalmának csökkentése.

Erdősi Csaba

Újabb klimatizált utca Bécsben

2021. április 7. |  727

Az osztrák fővárosban júniusban nyári üzemmódra állítanak át, vagyis aktív és passzív eszközökkel klimatizálnak egy újabb sűrűn beépített, belvárosi utcát. A „rendszer” lelke egy 25 éves platánokból ültetett fasor, és a víz megfelelő használata.

Erdősi Csaba

BIM – szabványok magyarul

2021. április 7. |  8714

A Magyar Szabványügyi Testület MSZT megjelentette a teljes építésgazdasági szektor szabványos BIM-gerincű modernizációját megalapozó MSZ EN ISO 19650 szabványsorozat két kulcsfontosságú szabványának magyar nyelvű változatát.

Erdősi Csaba

Ingyen szaktanács a mérnökkamarától

2021. április 7. |  595

Az építkezők és lakásfelújítók gyakran nem tudják, milyen irányba induljanak el, ha energetikai beruházásról van szó. A magánszemélyek és a kisvállalkozások ebben kérhetik a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) szakembereinek ingyenes tanácsait. Tervezést, kivitelezést, energiatanúsítást és ehhez hasonló munkát nem vállalnak, viszont segítenek megtalálni a felmerülő problémák lehetséges megoldásait.

Erdősi Csaba

Radiátorburkolat? Jobb számolni vele!

2021. április 7. |  779
1 5 (1)

Rengeteg lakás fűtését biztosítják radiátorokkal. A helyi adottságok ismeretében a tervezők egyre optimálisabb teljesítményű rendszereket terveznek, néha azonban a lakók összekuszálhatják a számításokat. Például, ha esztétikai megfontolásokból el akarják rejteni a radiátorokat. Persze egy radiátorburkolat felszerelése nem ördögtől való, de tisztában kell lenni azzal, hogy még egy túl mélyre lógó függöny is rontja a teljesítményt, úgyhogy nem árt óvatosan élni ezzel a lehetőséggel. 10–15 százalékos teljesítménycsökkenéssel mindenképpen számolhatunk.

Erdősi Csaba

Váratlanul változó jogszabályok

Haladék a közel nulla energiaigényű épületeknek, új előírások a TNM rendeletben

2021. április 7. |  8413

Újabb egy évvel tolta ki kormány a közel nulla energiaigényű épületekre vonatkozó előírásokat, így 2022 június 30-ig haladékot kaptak az építtetők és a beruházók a követelmények teljesítése alól. Eldőlt a „nagy szellőztetésvita” is, a vonatkozó TNM rendelet módosításával világossá vált, hogy nem kötelező szabályozott működésű hővisszanyerős vagy központi elszívásos szellőztetőrendszer kiépítése minden új épületben, ahol viszont van ilyen, ott az ablaknyitást nem vehetik figyelembe az előírt frisslevegő-utánpótlás biztosítására.

Erdősi Csaba

A jövő trendjei

2021. április 7. |  8129
1 1

Az európai szaksajtó rendre megpróbálja felvázolni, hogy milyen megoldások jellemzik majd a közeljövő fűtési rendszerét. Ezekből szemezgetve állítottunk össze egy összefoglalót – korántsem a teljesség igényével, csak felvillantva néhányat a lehetséges irányokból, megoldásokból.

264 cikk. Lapozó: